A REFORMÁCIÓ KEZDETE

Egyes források szerint a magyarok 850 táján már az őshazában kapcsolatba kerültek a keresztyénséggel, ahol állítólag Metód, később pedig Julianus barát is megfordult közöttük. A magyarság azonban csak a honfoglalás után, I. [Szent] István király idejében tért keresztyén hitre. Az uralkodó belátta, hogy a magyarság csak akkor maradhat fenn, ha felveszi a keresztyénséget. Ezért hittérítőket, német és olasz szerzeteseket hívott be, közöttük Gellért püspököt, aki az uralkodó fiának, Imre hercegnek lett a nevelője.

Mintegy félévszázadnyi idő telt el, amíg az egész ország – legalább is látszólag – keresztyénné lett. A kunok, jászok, besenyők sokáig ellenálltak. István király két érsekséget és nyolc püspökséget alapított, az ő korában alakult ki a híres pannonhalmi apátság is. Birtokokat adományozott az egyháznak, templomokat építtetett országszerte. A magyarság első keresztyén temploma Székesfehérvárott épült.

Politikailag és vallásilag bölcs dolog volt, hogy István nem a keleti (bizánci) ortodox keresztyénséghez, hanem a nyugati (latinhoz) kapcsolta országát. A latin egyházban valamivel több volt a fogékonyság az evangélium iránt. A külföldről érkezett szerzetesek iskolákat alapítottak, és nemcsak írni-olvasni tanították meg a népet, hanem földet művelni is. Legfontosabb az volt, hogy a maguk módján hirdettek az evangéliumot. 

Az Árpád-ház 1301-ben kihalt. Utánuk már nem magyar származású, de magyarrá vált uralkodók következtek: az Anjouk (Károly Róbert, Nagy Lajos, Zsigmond), majd a magyar Hunyadi Mátyás, akit a Jagellók követtek és végül a Habsburgok zárták a sort. Közbejött a török hódítás, aminek következtében az ország három részre szakadt, s létrejött az önálló erdélyi fejedelemség, ezt pedig a mohácsi vész (1526) követte, majd Buda eleste (1541), ahol a magyarság súlyos veszteségeket szenvedett.

A mohácsi vész nagy tragédiája, majd az ország meghódítása fogékonnyá tette a magyarságot a reformáció mozgalmának befogadására. Az országban bámulatos gyorsasággal kezdtek terjedni az új eszmék. Először Luther tanításai találtak meghallgatásra, majd valamivel később Zwinglié és Kálviné. 

Az első magyar reformátor Dévai Bíró Mátyás (1500-1545) volt, akit maga Luther is nagyra becsült. Rettenhetetlen bátorsággal hirdette az Igét előbb a lutheri, majd élete vége felé a kálvini reformáció szellemében. 

Sztárai Mihály (?-1575), az „énekes reformátor” egymaga százhúsz gyülekezetet alapított Baranyában. Módszere az volt, hogy a falu közepén, a templom körül elkezdett énekelni, és amikor a falu népe együtt volt, hirdette nekik az Igét. Huszár Gál nyomdájával szolgált, Erdősi Szilveszter János pedig lefordította a teljes Újszövetséget magyarra (1541).

Magyarhonban az első református reformátor Szegedi Kis István (1505-1572) volt. Szinte az egész országnak sok helyén szolgált több-kevesebb ideig. A török fogságba vetette, ahonnan egy gazdag hívő asszony váltotta ki. Utolsó éveit Ráckevén töltötte, viszonylagos nyugalomban. Amikor az őt üldöző török vajda a városba érkezett, a reformátor minden neheztelés nélkül sietett üdvözlésére, és ez a szeretet arra indította a törököt, hogy bocsánatot kérjen tőle. Műveit az egész Európában olvassák. 

Méliusz Juhász Péter (1536-1572) debreceni prédikátor szervezte meg a magyar református egyházat, amelynek ő lett az első püspöke. Összehívta a híres debreceni alkotmányozó zsinatot (1567). Ez a zsinat arról is nevezetes, hogy ekkor fogadták a magyar református egyház hitvallásának a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét. 

A magyarországi és erdélyi reformáció egyik legsajátosabb és legeredetibb, ugyanakkor legellentmondásosabb alakja Dávid Ferenc (1520 táján-1579) volt. Kolozsvár fő lelkészévé, az erdélyi fejedelem udvari papjává és evangélikus püspökké választották. Később a helvét irányú reformációhoz csatlakozott, majd az anabaptisták tanításait fogadta be, végül az antitrinitáriusok (unitáriusok) felé fordult. 

Károlyi Gáspár (1530-1591) gönci református lelkipásztor az elsőnek fordította le a teljes Szentírást magyarra (1590). Részfordítások már korábban is voltak. A Károlyi-Biblia máig fogalom a hívő körökben. Bár vannak újabb fordítások is (ezeket szintén ajánlatos használni) sokan vannak hazánkban, akik továbbra is ragaszkodnak a megszokott, tősgyökeres Károlyi-szöveghez. Az „istenes vénember” azt kérte az Úrtól, hogy csak addig élhessen, amíg befejezi a fordítását, utána kész az Úrhoz költözni. Ez meg is adatott neki. A Károlyi-fordítás jelentősége irodalmi szempontból is hatalmas: ez alapozta meg a magyar irodalmi nyelvet. 

Lehetetlen meg nem említeni Szenci Molnár Albert (1574-1634) nevét. Ő volt, aki gyermekkorában hordta Károlyi bibliafordításának kéziratait Göncből Vizsolyba, ahol a Biblia nyomtatása történt (Mantskovits Bálint, lengyel anyanyelvű nyomdász végezte a munkát). Szenci Molnár ritkán volt itthon, szüntelenül járta Európát, főleg a német városokat. Kapcsolatokat teremetett egyházi körökkel és lett összekötő kapocs a magyar és külföldi protestantizmus között. Ő fordította a francia nyelvű, rímbe szedett zsoltárokat magyar nyelvre, amelyeket ma is énekelünk (fordítása 1607-ben jelent meg Hanauban). Ugyancsak ő adta ki Hanauban a Károlyi-Biblia javított változatát. Kálvin János fő művét, az Institutio-t szintén ő fordította le elsőnek anyanyelvünkre.