ŐSKERESZTYÉN APOSTOLI EGYHÁZ


Elérhetőség:
Cím: 1016 Budapest, Dezső u. 12/b
Telefon: (1) 225-1187
Fax: (1) 225-1188
Honlap: www.apostoli.hu


A történelmileg különböző forrásokból táplálkozó pünkösdi-karizmatikus mozgalom egyik ága. A magyarországi ága az Apostoli Hit nevű közösség megalakulásával indult el, amely később szétszakadozott, és csak 1947-ben erősödött meg újra.

Az egyház legfőbb szerve a Központi Tanács, ennek élén az egyház elnöke áll. Az Őskeresztyén Apostoli Egyháznak mintegy 1000 tagja van, akik 31 gyülekezetbe tartoznak. A gyülekezeteket a lelkipásztorból és a vénekből álló vezetőség kormányozza. Az egyház befolyása legerősebb a déli, délkeleti megyékben, valamint a Duna-Tisza közén.


A lelkipásztori hivatásra készülők különböző teológiai iskolákban szerezhetnek lelkészi, illetve hitoktatói oklevelet. Az egyház konferencia-központot működtet, munkáját a Békesség Szigete Alapítvány segíti. Rendszeresen megjelenő folyóiratai a Kiálts! és a Fénysugár.

Az Őskeresztyén Apostoli Egyház tagja az Egyházak Világtanácsának, az Apostoli Őskeresztyén Egyház Európai tanácsának, de tevékenyen részt vesz az Evangéliumi Szabadegyházak Szövetsége (ESZSZÖV) munkájában is.